Én Lizzy „nővére”, Dorka vagyok. Elmesélem, hogy kaptuk meg őt. Ötödikes voltam, amikor egy szeptemberi napon rosszul lettem, és hazajöttem a suliból. Anya aznap otthon volt, tudtam, hogy apával mennek valahová, de úgy gondoltam, biztos velem marad valamelyikük, amíg a másik a dolgukat intézi. Ezért is lepett meg, amikor megtudtam, hogy mindketten elmennek, és a papámék jönnek el hozzánk. Ekkor még nem sejtettem semmit.
Akkor kezdtem gyanakodni, amikor az otthoni faliújságunkra kitűztem valamit. Kezembe akadt egy lap, amin beagle tenyésztők neve és telefonszáma volt. Annyit tudtam, hogy anyáék úticélja Dunaföldvár. Összeszorult a gyomrom, amikor a következő szöveget olvastam a lapon: „Dunaföldvár- Blanka- tricolor beagle: Alice- SZIMPATIKUS”. Hirtelen minden világos lett. Anyáék Dunaföldvárra egy kiskutyáért mennek. A papámat hiába nyaggattam, nem árult el semmit, de látszott rajta, tudta, rájöttem a „nagy titokra”.
Alig vártam, hogy hazajöjjön az öcsém, és elújságolhassam neki a nagy hírt. Persze csitítottuk egymást, hogy ne éljük bele nagyon magunkat, mert ez még egyáltalán nem biztos. De azért már a leendő kutyánk nevén törtük a fejünket. Mindketten izgatottan figyeltük, mikor jönnek végre haza apáék.
Amikor nyílt az ajtó, olyan izgalom és érdeklődés fogott el minket, mint azelőtt még soha. Mikor bejöttek anyáék a kiskutyával, rögtön a nyakukba vetettük magunkat. Nagyon örültünk a kis Lizzynek, bár tudtuk, hogy ez nagy felelősség. Azóta beosztottuk, ki mikor viszi le, mikor eteti stb. Nagyon megszerettük, családtaggá vált.